Lets put our minds together

altNagykapos Városában tervezett látogatás valósult meg 2012. április 1. és 4. között, amelyen a szervezett képviselői és 5 állam, Írország, Olaszország, Oroszország, Törökország és Szlovákia fiataljai vettek részt. A találkozó témája egy pályázat kidolgozása a Fiatalok lendületben elnevezésű dotációs rendszerbe, amely a fiatalok gondolkodását segíti a demokrácia mechanizmusa terén és tevékenységével hozzájárul a fiatalok kreativitásához kezdeményezéséhez, minden érdekel állam területén.

A Város kezdeményezésének fő célja a fiatalok környezetükhöz való negatív hozzáállásának megtörése.  A középiskola befejeztével, sőt valaki már korábban elhagyja városát, hogy valahol a világba megvalósítsa álmait. Sokan úgy gondolják, hogy ezen a területen nem tudnak eredményeket elérni.

Ezen a tervezett találkozón városunkat Vagabov Alan és Kiss Kendi Dániel, mint a várost képviselő fiataljai és a Városi Hivatal alkalmazottja képviselte. A többi résztvevővel közösen dolgozták ki az említett pályázatot és a megvalósításához szükséges támogatást a Fiatalok lendületben elnevezésű programtól kérvényezik.

Nagykapos Város 4 813 eurót kapott e pályázat megvalósítására.