MIKOLAY IMRE

(1927-      )

1927. június 16-án született Nagykaposon. Édesapja, Mikolay János a Nagykaposi Római Katolikus Népiskola kántor-tanítója volt, édesanyja az iskola tanítónője. A család 1943-ban Mikolajcsikról Mikolayra magyarosította nevét. A tanítói házaspárt nagy szeretet és tisztelet övezte.


Neveltetésére szülein kívül nagy hatással volt Mécs László, aki ebben az időben plébános volt Nagykaposon valamint anyai nagybátyja, a Dobóruszkán szolgálatot tevő Pásztor Ferenc plébános. Gyermekéveit nagyobb részt Nagykaposon töltötte, pontosabban megfogalmazva, Kiskaposon. 1939 őszén szülei beíratták a Kassai Premontrei Gimnázium első osztályába és a rend konviktusába, azaz kollégiumába. 1949-ben érettségi vizsgát tett a nyíregyházi Királyi Katolikus Főgimnáziumban, és megkapta a magyar állampolgárságot.
1951-ben távközlési műszerész-oklevelet szerzett, majd Székesfehérvárott helyezkedett el.
1961-ben családot alapított. A házaspárnak két gyermeke született, sőt már három gyönyörű unoka boldog nagyszülei.
Mikolay Imrét a történelem vihara korán elsodorta szülővárosából, de nem feledte sohasem honnan indult. Édesapja páratlanul gazdag nagykaposi közegben készült fénykép-gyűjteményt hagyott örökül, alapként, amit az évek folyamán szorgalmasan gazdagított ő is. Szabadidejében lelkesen, szinte megszállottan gyűjtögetett Nagykapos történelmével foglalkozó írásos anyagokat.
2017-ben Nagykapos Város díszpolgára lett.